1.

A mesék olykor valóra válnak. Ha egy mese találkozik egy tiszta szívvel, megelevenül. Nem volt ez másképpen a kis Lüszivel sem. Lüszi éppen fésülgette göndör barna fürtjeit, nézte magát a tükörben, amikor az ajtó felöl hangokat hallot. - Kislányom , itt az idő a lefekvéshez.- Szólt nyájas hangon édesanyja majd belépett a szobába. -Anya , én mindig ilyen kicsi maradok?- Fordult a kislány anyjához aki kérdően nézett Lüszire. -Mire gondolsz? -Arra gondolok, hogy én sohasem leszek olyan nagy mint te, vagy mint a lányok az iskolában, hogy örökké ilyen kicsi maradok.- Panaszkodott Lüszi miközben felmászott az ágyra és bebújt a nagy takarója alá. -Ne félj Lüszi, mire eljön a karácsony legalább a plafonig fogsz érni.- Nevetgélt az édesanyja és megigazította Lüszin a takarót. - De most már tessék aludni! - megpuszilta a nő Lüszi homlokát és elindult az ajtó felé. - Nem olvasnál nekem még egy kicsit a mesekönyvből? - Már későre jár az idő.- Szólt az anyja és az órára mutatott. - Csak egy egész kicsit, kérlek.- Kérlelte a kislány ártatlan szemekkel. -Na jó, de csak egy kicsit. - A nő megindult a könyvespolc felé és egy pirosborítású könyvet vett a kezébe, majd leüllt Lüszi ágyának a szélére. - Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy Philip nevű törpe. Szegény Philipnek nem voltak barátai, mindig egyedül járt a Jázminréten, egyedül itta meg a koradélutáni forrocsokoládéját. Mindig vágyott egy barátra. Egy napon, hatalmas viharfelhők gyűltek Tündérfalva fölé, mindenki a házikójába rejtőzött. Philip sem tett máskánt. Bentről nézte az óriási Égi háborút, senki nem mert ki merészkedni. A törpe üllt az ablak előtt és unott arccal figyelte mi történik odakint, egyszer csak hatalmas világosságot látott, ami lassan elhalványult. Amint kihúnyt az óriási fény , eltűnt a vihar. Philipnek nagyon gyanús volt ez. Felkapta a mellényét és kirohant a házból, hogy megnézze mi történik odakint. Óvatosan ment arra felé ahonnan a fényt látta. Észrevett valami furcsát. Valakit. Valakit aki a földön fekszik. Philip biztos volt benne, hogy eddig ez az alak nem volt ott. Közelebb lépett és látta, hogy egy kislány fekszik, csupa vizesen. Philip félve de ment a kislányhoz, hogy megnézze nem esett e bántódása.- Lüszi édesanyja becsukta a mesekönyvet és feltekintett kislányára, aki érdeklődöen pislogott anyjára. - Anya, léteznek törpék igazából is? Tudod olyanok mint amien a mesében.- - Nem kislányom, igazából nem léteznek, csak valaki kitalálta őket.- Nem kislányom, igazából nem léteznek, csak valaki kitalálta őket. Most pedig aludj szépen, jóéjszakát. - Édesanyja kiment a szobából és lekapcsolta a villanyt. Lüszi pedig behunyta a szemét és reménykedett benne, hogy egy csodavilágról fog álmodni. Másnap reggel vendégek jöttek a Steward lakásba. Lüszinek sietnie kellett reggel megmosakodni és felölötözni , hogy Rózának a szolgálójuknak tudjon segíteni. A kedvenc rózsaszínű ruhájába bújt és szaladt le a földszíntre , hogy megnézze mit tud csinálni. - Már nagyon izgatott vagyok.- Mondta Rózának miközben belépett a konyhába. Róza éppen a kedvenc tejszínhabos süteményét készítette vendégváró desszertnek. - Biztosan a többi gyerek is várja, hogy találkozhassanak veled Lüszi.- Nyugtatta meg kedves hangon a szolgáló asszony. - Ha ilyen finom sütemények lesznek el sem mozdulok az asztalról.- Lüszi beledugta az ujját az ezüst tálcén elrendezett desszertek egyikébe és lenyalta róla a tejszínhabot. Róza nevetett majd elvette előle a tálcát. - Édesanyád nagyon mérges lesz ha cukorral tömöd a pocidat ebéd előtt. - Róza édesanya mindig nagyon ideges ha vendégek jönnek, de igérem meg fogom enni az ebédet , csak még kis tejszínhabot had kaphassak.- Unszolta a szolgálót a kislány. - Inkább segíts nekem, vidd ki ezeket a virágokat és tedd bele az asztalon lévő vázába, megtudod csinálni ? - Mutatott a gyönyörű frissenvágott Szegfű csokorra Róza. - Hát persze, hogy meg tudom csinálni. - Kacagott Lüszi majd elvette a virágokat a kis komód tetejéről. Kivitte a nappaliba és bele helyezte a nagy üvegvázába őket, ami az asztal közepén volt. Majd felrohant az emeletre a szobájába. -Philip gyere velem menjünk le a Hallba.- Szórakoztatta magát a kislány és felmászott a könyvespolcra, hogy levehesse kedvenc mesekönyvét. Imádta lapozgatni. Igaz, hogy olvasni még nem tudott úgy mint a nagyok, de annyira ismerte már a történetet, hogy mindig eljátszotta hogy azt ő olvassa. Olyankor nagyon büszke volt magára. A hónalja alá vette a nagy piros könyvet és lebagtatott a hallba. Felmászott a díványra ahol annyira szeretett ücsörögni és kinyitotta a könyvet. A hosszú betűsorokon csak úgy csúsztak a pici kis ujjai és úgy belemerült a könyvbe, hogy bárki azt mondta volna, hogy ez a kisgyerek olvas! A bejárati ajtó csendesen nyílt ki, csak a magassarkú koppanása és a gyermek kacaj törte meg a csendet. - Igen, ez itt a Hall, Kevin és Kate biztos nagyon jól fogják magukat érezni, majd Lüszivel játszanak fent. Halk tompa párbeszédet hallott Lüszi ami késztette arra, hogy felpillantson a meséből. Amint feltekintett meglátta a vendégeket. Az anyukát a két gyerekkel. - Lüszi drágám, tedd le azt a könyvet- Szólt kedvesen az anya és kivette a kislány kezéből a mesekönyvet és feltette az üvegasztalra. - Ő itt Kevin és a huga Kate, velük fogsz ma játszani, mi pedig kimegyünk a kertbe egy teára, Róza fog figyelni rátok, kérlek mutasd meg nekik a játékaidat és vezesd körbe őket.- Ezzel a zárómondattal a két nő eltűnt a hallból. -Gyertek meg mutatom a konyhát, nagyon finom sütemények vannak.- Szólt Lüszi es bevezette a két gyereket az ajtón át az édességhez. - A mi házunk nagyobb. - Szólt Kate, miközben közbe nézett a konyhában. - Itt még tévé sincsen- Húzta az orrát a kisfiú is. - Ti hol laktok? - Nézett érdeklődöen Lüszi a nála idősebb gyerekekre. - A tó part legnagyobb házában.- Nevetett a két kisgyerek. A délutánt játékkal bújócskázással és fogócskával töltötték. Rózának úgy tűnt minden rendben van, de Lüszi nem érezte magát olyan jól, mert mindig neki kellett a fogónak lenni és ő sohasem bújhatott el. Bent kellett állnia a sarokban és számolnia százig. Amikor elért a százhoz kiabált, hogy megy. felfutott a lépcsőn megnézte a fürdöszobát, a szekrényeket, még az ágyak alá is bekukucskált hátha oda bújtak el a gyerekek. De nem találta őket sehol. Lement a konyhába, kereste őket mindenütt de nem lelt rájuk csak a tejszínhabos sütemények hűlt helyére. Hirtelen nagy haragra gerjedt , hogy nem hagytak neki süteményt és mérgesen kirohant a hallba. Ott ültek a gyerekek a díványon kezükbe az édességgel és az ő könyvét lapozgatták. - Azt tegyétek le! - Kiáltott rájuk a kislány mérgesen. - Mi ez a bébi mese? Ilyet nekünk akkor olvastak amikor kis pisiskisbabák voltunk! Te most is pisis kisbaba vagy! - Csúfolodott Kate és nevetve harapdálta a sütit. - Így van, mi nem játszunk veled töbet, te kis dedós! - Kiabálta Kevin és leugrott a díványról kezébe a könyvvel. Kate követte őt. Lüszi nagyon ideges lett és Kevin felé futott hogy elvegye tőle a könyvet de a fiú odadobta hugának a könyvet. -Adjátok vissza! - Kiabált Lüszi és ide oda futkosott a két gyerek között akiknek eszük ágába nem volt oda adni a kis Lüszinek a mesekönyvet. - Kapd el ha tudsz! - Gúnyolta a fiú és elkezdett futni a nappali felé a könyvvel a kezében. Lüszi ahogy csak tőle telt olyan gyorsan rohant utánna. Kevin hátra nézett , hogy követi e a kislány és meg botlott. A könyv kiesett a kezéből és egyenesen a kandallóba pislákoló tűzben ért földet. A lapok egy pillanat alatt elkezdtek égni. -Nee! - Lüszi odarohant a tűzhöz és a piszkavassal megpróbálta kiszedni a kedvenc könyvét. A kisfiú és a kislány ijedten álltak egymás mellett és nézték mi történik. Mire kitudja piszkálni a lángok közül a könyvet már csak a könyv maradványai maradtak meg. Lüszi tudta , hogy tönkre ment, hogy elégett és, hogy soha többet nem tudja majdnézegetni és hallgatni a mesét. Égtelen haragra gyúlt és sírva kiabált a gyerekeknek. - A ti hibátok, tönre tettétek a könyvemet!- Kapkodott levegő után a kislány. - Hát itt mi történt?- Lépett be meglepetten a két édesanya. - Ők, elégették a könyvemet.- Kiabálta sírva Lüszi és a könyvre mutatott. - Nem igaz! - Védekezett Kate. - így van, Lüszi játszott vele és véletlenül a tűzbe ejtette!- Védekezett a kisfiú is. -Hazudnak- Kapkodott levegő után Lüszi. - Elvették tőlem és tönkretették!- Bömbölt a kislány. - Most már fejezd be Lüszi.- Szólt rá ingerültem az anyukája. - Megkértelek, hogy játsz szépen a gyerekkel, és látod mi lett a vége? Valld be, hogy őszintén mi történt és fejezzük be ez a drámát!- Koholta az anyja. - Elvették tőlem és beledubták a kandallóba!- Kiabált a kislány. - De miért tettek volna ilyet?- Nézett gyanúsan a két ilyedt gyerekre. - Mert gonoszok, a süteményemet is megették, nekem nem hagytak egy darabot sem. És azt se engedték, hogy énis elbújjak.- Törölgette kisírt szemeit. - Lüszi most menj a szobádba, és maradj ott amíg nem mondom azt, hogy kijöhetsz!

Megosztás a facebookon